Víg vagy Vég játék? Avagy a vörös fekete macska

Dög unalom. Ülök a metrón és bambán nézelődöm. Mindenki néma, mindenki alszik. Miért nem hoztam a disman- t? Igen, az én nevem Roxy. A vörös hajam égnek ál, a kontaktlencsémet sem találtam meg reggel. A barna szemeim lustán forgolódnak, hátha megtisztulnak a szemgolyóim. Naná, hogy nem! Reggel muszáj volt sietnem, mert a mamám beteg lett és a hisztis papám kikészült. Na, eltértem a tárgytól. Az ajtó nyílik, és mint a fantasy filmekben belép rajta egy sötét ruhás harcos. Nincs rajta páncél, de a nézése! Oda sétál mellém és kinéz a szemüvege mögül.

-Szia, ide ülhetek?- kérdezi kedvesen.

-A helyemre?- kérdezem meglepetten. Ő erre nevet. Vicces fiú. Alaposan végig mérem. Sapkát, napszemcsit és fekete inget visel. Kabátja a kezében van. Bő farmerje teljesen sár. Fogja magát és leül mellém. A másik oldalamon egy idős nő pirulva néz rám és úgy mosolyog, hogy a rohadt fogai villognak. A fiú zavartan néz körbe. Talán azt hiszi, hogy a mamszinak bejön? Nem ál távol az igazság, ugyanis a nyanya a bokámat rugdossa. „Milyen szép, milyen aranyos!” Hát igen, mi tagadás, tényleg az. Szent gumi macik! Ez a csávó Lauri Ylönen! Vagy hogy mondják a vezeték nevét. Vagy a kereszt nevét? Lényegtelen. A fiú felállt és a nénire mosolyog. Amikor elfordul, a nyanya lefordul az ülésről. Hé! A kedvenc énekesem lelép! Bizony, a srác előtt ki nyílik az ajtó és leszáll. A tollait biztos otthon hagyta, ezért nem repül. Eljött az én időm! Kecsesen elugrom a helyemről, és kin vagyok a járműből. Illetve majdnem, mert a bakancsomat becsapta az ajtó. Most úgy nézek ki, hogy a lábam a metróban maradt. Így a metró nem tud tovább menni. Kihúzom magam a szorításból és a jármű tovább megy. A cipőmmel. Lenézek. A bal lábamon nincsen bakancs és virít a rózsaszín zoknim. Körül nézek. Aha! Lauri pont az aluljáróból kivezető lépcsőn megy fel. Utána futok, és kiabálom a nevét. De elestem egy babakocsiban. Nem volt benne gyerek, de a mellettem álló anya és a kisfia mérgesen néztek rám. Nyögtem egy „bocsi”- t és felkeltem. Most futok fel a lépcsőn. A fiú most teljesen nyugodtan sétál végig az utcán, mögötte egy vörös hajú tyúk. Igen, az én vagyok, de ő nem lát. A galambok között megy. Én halkan lopakodom mögötte, mert tartok ezektől az állatoktól. Nem támadnak, de cserébe tollakban, kakikban és magvakban szökdécselek. Lau hátra néz, és én ebben a pillanatban orra bukom egy deszkában. Ugyanis a plátói fiú pont a házépítők azaz munkások mellett haladt el. Így amikor hátra nézett, nem látott meg engem. Irgum-burgum. Felkelek és pont bele futok egy munkásba. Akinek a kezében mustáros hotdog van. Mamám, a kék pólóm! Pasas nem tud elállni az utamból. Vajon a sok bocsánat kérés vagy a nagy hasa akadályozza? Végül mérgemben arrébb lököm és egy kis kocogás után megállok. Lauri most szál fel egy buszra, aminek az ajtaja becsapódott. Én csak állok döbbenten, végül a robogó busz után futok. Mindenki engem bámul, de engem nem érdekel. Egy bűzölgő árkon keresztül levágtam az utat és a busz elé ugrom. Idejében lassít, de a bal térdem még így is koccan. Kicsapódik az ajtó és ziháltan felmászok négykézláb. Felegyenesedek és nyálazva lekiabálom a sofőr izzadt fejét.

-Ez a busz most 2 percre megáll! Világos?

Még mindig nyálazva, de hátra kullogom. Az énekes rémülten néz rám. Kihúzom magam és megtörlöm a szám.

-Kaphatnék egy autógrammot?- kérdezem teljesen nyugodt és emberi hangon.

-Van nálad toll és papír?- kérdezi mosolyogva.

Basszus, a metrón hagytam a krokodil bőr táskám! A fejem rázom. Végig mér. A térdem belilult, büdös vagyok, mocskos a pólóm, magvak vannak a zoknimon és hiányzik a jobb lábamra való bakancs.

-Értelek.- mondja a fiú és egy újabb mosoly keretében a fejemre nyomja a sapkáját.

Ez az ajándék kárpótol minden baj miatt. Vele maradok a buszon és a mamámhoz elkísér.

Vége! By: Korinna