Kirsten fáradtan nyitott be a szobájába, ahol mint mindig, most is a kupi uralkodott. A fekete táskáját ledobta a sarokba, saját maga pedig elterült az ágyán. Pár perc múlva ellökte magát a faltól és az ágya mellé esett. Benyúlt az ágya alá és kihúzott onnan egy gitártokot. A gitározás borzalmasan ment neki, ilyenkor rendszerint a szomszédok és a család tagjai befogják a fülüket, de a lány eldöntötte, hogy annyira szar kedve van, hogy muszáj gitároznia. Kilépett az erkélyéhez és játszani kezdett rajta.

Most mi következzen? Hm, hogyan találkozzon Laurival? Meg van! Úgyis imádom a varázslatos hókuszpókuszokat, történjen velem valami hihetetlen dolog!

Kirsten megpróbált helyesen és normálisan játszani a hangszeren. Átvette a másik kezébe a gitárját, és akkor megtörtént a baj:

Felrobbant a kezében. Na jó, ennyire nem kell idiótának lennie a történetemnek.

Leejtette. Megpróbálta elkapni, de csak annyit ért el vele, hogy átesett a korláton. Az utolsó pillanatban elkapta a korlát szélét. Ekkor egy fehér villanás jelent meg előtte.

Íme, elértünk a varázslat és a valóság határához.

Egy erdőben találta magát. A fák dús lombkoronáin átszűrődött a fény. Minden gyönyörű volt. Kirsten megrázta a fejét.

„Nem, ez nem lehet valóság! Vagy ha mégis, akkor mindjárt összeesek!” – gondolta és leült a fűbe. Vagyis tervezte volna, ugyanis valami másra ült rá.

Ha ha ha! Már tudom, is hogy mi legyen ;)

Kirsten nem merte megnézni, hogy mire ült rá, ezért kitapogatta. Egy lábon ült. A lány gyorsan felpattant, ahogyan a srác is: Lauri Ylönen a The Rasmus énekese.

Nah, lássuk a medvét… hogyan reagálna Lauri?

- Mi a… - mondta Kirsten.

- Mi folyik itt?Te ki vagy, és megtudod magyarázni hogyan kerültem ide? – kérdezte Lauri óvatosan. A fiú arra gondolt, hogy a lány talán ide valósi, és tud valamit mondani.

- Én Kirsten vagyok, és nem tudom hogy kerültem ide. Kiestem az erkélyemről és itt találtam magamat – mondta a lány és remegő kezekkel a hajába túrt. Lauri, ha nem tudná, hogy valami varázslatos dolog történt vele és a lánnyal, akkor biztosan drogosnak gondolná Kirstent.

- Öhm, én Lauri Ylönen vagyok és én sem értem hogy kerültem ide – válaszolta a srác.

Na, most bajban vagyok. Hogyan folytassam?

Lauri megragadta a lányt és magához szorította. Elkezdték egymást smárolni és lehámozták egymásról a ruháikat…

* radíroz *

Hát nem így!!!! Inkább ezt kihagyom… Hol is tartottam? Ja igen, Lauri + drogosnak gondolna ENGEM más helyzetben. Ühüm. Ismét magamhoz veszem a tollam és tovább írok.

- Tehát nem álmodom? – kérdezte Lauri.

- Nem hinném – csóválta Kirsten a fejét.

- Csak mert – vakarta a fiú a fejét. – már majdnem elaludtam, amikor itt találtam magamat. Aztán gondoltam tovább alszom, hátha fölébredem. És akkor rám ültél.

- Milyen vicces a sors! De szögezzük le, hogy nem álmodsz mivel TUDOM, hogy én valós személy vagyok! – mondta Kirsten Laurira bökve.

- És honnan tudjam, hogy az álombeli kis csaj nem azt állítja magáról, hogy ő valós? – mutatott Lauri a lányra.

- Mármint én vagyok a kiscsaj? – tette karba a kezeit Kirsten.

- Hát nem is én – utánozta Kirsten mozdulatát Lauri.

- Hát, ha álmodik az ember, akkor csak kívánnia kell valamit és az teljesül az álmában – mondta Kirsten gondolkozó hangon.

- Lássuk csak – mondta Lauri és lehunyta a szemeit. Mikor fölnyitotta a fejét rázta. 

- Igazad van, nem teljesült – mondta a srác.

- Mit kívántál? – kérdezte Kirsten.

- Áh, nem fontos – legyintette a srác. Nem akarta elárulni, hogy azt kívánta: Kirstennek nőjön kecske szarva és miközben szteppel, Beatlestől a Yellow Submarine – t énekelje. A gondolattól elnevette magát.

- Rendben – sóhajtott Kirsten. – És most hogyan tovább, mit csináljunk?

- Hát, talán haza kéne mennünk – mondta Lauri.

- Úh, te! – fogta Kirsten a fejét. Fel nem tudta fogni, hogy lehet Lauri ennyire…

Ajjaj… írói krízis!!!! Mit írjak???

… butus.

Ez aranyos! * Fülig érő mosoly *

Lauri megvakarta a fejét.

- Már csak azt kéne megtudni, hogy hol vagyunk pontosan.

- És hogy van-e a közelben Meki – mondta Kirsten teljesen komolyan.

- Miért, nálad van pénz, hogy vegyél hambeszt?

- Nem. De gondoltam te majd meghívsz – mondta Kirsten és elpöckölt a válláról egy korpa darabot.

- Gondolod, hogy lefekvés előtt magamnál tartom a tárcám? Különben is, én Pizza párti vagyok – mondta Lauri és kihúzta magát.

- Oh, nekem az is jöhet – mosolygott Kirsten. – És mond csak, sukár gyerek, te farmerüstül és sapkástul dőlsz az ágyadba?

- Nem is tudom, nem szokásom. De most valahogy úgy adódott – tapogatta Lauri a fején a sapkáját.

- Mi az a „sukár”? – kérdezte Lauri.

- Egy magyar csatornán hallottam. Azt hiszem olyasmit jelent, hogy pénzes.

- Áh – mondta Lauri.

- Áh – ismételte Kirsten. Némán álltak egymással szemben. Néma ki adtak egy kis hümmögést, vagy köhögést és tüsszentést.

- Én leülök – dobta le magát a lány törökülésben. Lauri a szemeit egy ideig az égen legeltette, majd követve Kirsten példáját, leült a fűbe. Némán nézték egymást.

Ismét írói krízis! Mi történjen? Miről beszélgessenek?

- Te komolyan a The Rasmus énekese vagy? – szólalt meg Kirsten. – Mert lehet, hogy félre értettem a nevedet, előfordul velem.

- Igen, a The Rasmus énekese vagyok – mondta Lauri tenyerével a szemeit dörzsölgetve. Kirsten kissé majom szerűen, guggolva oda lépett Lauri elé.

- Mi az? Folyik a taknyom? – kérdezte a fiú.

- Áh, te legalább jól tudod mondani.

- Mit?

- Hát, hogy a taknyod, nem pedig az orrod folyik. Amúgy nem, csak a szemeidet szeretném látni – mondta Kirsten enyhén elpirulva. Lauri meglepődve nézte a lányt a kezei mögül, végül levette őket a szemeiről.

Kirsten mély zöld szemeket látott maga előtt.

- Gyönyörűek. Ugye ezek az igaziak?

- Aham.

- Mázlista vagyok – mondta a lány vigyorogva és vissza csúszkált az eddigi ülő helyére.

- Ha te mondod. De most beszélgessünk arról, hogy miért kerültünk ide – mondta Lauri.

- Lássuk csak… talán az erdő akar valamit tőlünk?

- Ez eléggé fantasyn hangzik – mondta Lauri hitetlenkedve. – Hogy feltételezhetnénk, hogy az erdő él?

- Más variációt nem tudok. De miért pont mi kellünk? – válaszolt kérdéssel a lány. Lauri tanácstalanul tárta szét a karjait.

- Nem tudom. Én semmit sem értek – mondta a fiú.

Nah, kezd alakulni! ;)

- És ha mi kellünk, akkor miért is? – folytatta tovább Kirsten az elmélkedést.

- Én azt tanácsolom, várjunk. – ajánlott a The Rasmus énekese. A lány bólintott. Ebben a pillanatban feltűnt valami a lánynak.

- Te is érzed?

- Mit? – kérdezte Lauri.

- A szelet.

- Szél? Igen.

- De eddig nem éreztem. Most viszont igen…

Mint ezernyi láthatatlan száraz falevéltől, úgy sercegett a szél. Lauri és Kirsten felállt.

- Mi a…

A sercegés és a szél is abba maradt. A fiatalokkal szembe lévő hatalmas fából egy öregasszony lépett elő. A néni fáradt és lehunyt szemekkel megigazította a vastag keretes szemüvegét, majd elbotlott. Lauriék mellé szaladtak és fölsegítették.

- Köszönöm, köszönöm gyerkőcök – mondta a néni.

- Néni, hogy került ide? – kérdezte Kirsten.

- Én biz’ nem tudom – mondta a néni és körül nézett. – Hogy kerültem ide?

- Hogy hívják? – kérdezte Lauri.

- Rózsa vagyok. A faluban Rózsika néninek hívnak.

Lauri és Kirsten egymásra pillantott.

- Rózsa, mi sem értjük, hogy kerültünk ide. Én Lauri vagyok, ő Kirsten. Kirsten egy zuhanás következtében találta itt magát, én elalvás közben. Ön mit csinált, mielőtt megjelent?

- Én biz’ kávét főztem Margónak, a szomszéd asszonynak. Arra készültem, hogy átmegyek hozzá pletyózni, de ahogy töltöttem a tejet a csészékbe, neki támaszkodtam a falnak és most itt vagyok – mesélte Rózsa.

- Néni, mielőtt azt gondolná, hogy álmodik… - kezdett bele Kirsten, de a néni félbeszakította.

- Kedves, én tudom, hogy nem álmodom. Az ember álmában nem tud olvasni, de én könnyen leolvasom a pólódról a feliratot: I love New York – mondta az öregasszony.

- Most, hogy ezt megbeszéltük – pillantott Lauri Kirsten sértett arcára, majd a nénire. – ideje elindulnunk.

- Hová? – kérdezte a fiatal lány.

- Körül nézünk az erdőben – fogta meg a kérdező és Rózsa kezét is.

- Ez miért szükséges? – kérdezte Kirsten.

- Nem tetszik ez az erdő. Aggódom – mondta a fiú. Kirsten bólintott. A csapat némán ment előre a semmibe.  

Khm. Ez a történet sántít, nem áll biztos talajon. Na jó, folytatom, majd lesz valami.

A társaság már félórája gyalogolt szünet nélkül, és Rózsa néni meséivel.

- Elég! – szólalt meg Kirsten és megrázta a korpás haját. – ennek nincs értelme.

- Dehogyis nincs! A szomszéd kutyája tényleg megharapott! – szólalt meg a néni.

- Nem arra gondoltam. Arra, hogy semmit nem találunk – rántotta el a kezét Lauri kezéből.

- Hagyd ezt abba! Ha van jobb ötleted, mond Miss Elegemvanavilágbólésnyaljakimindenkikiaseggemet! – engedte el Lauri Rózsa kezét és farkas szemet nézett Kirstennel. A lány indulatosan rátaposott a fiú lábára. Lauri nem hagyta magát: kigáncsolta Kirstent, majd amikor az a földön feküdt, fölé hajolt.

- Feladod?

- Igen – fordította oldalra a fejét Kirsten, és a szemei kigúvadtak. Megfogta Lauri pólójának az alját és ráncigálni kezdte.

- Mi az? – kérdezte Lauri és felsegítette a lányt. Kirsten észre sem vette, hogy valami okból a fiú karjába csimpaszkodik. Rózsa melléjük sétált, és arra a pontra meredt, amerre Lauri és Kirsten is.

Egy szakállas öregember ült velük szemben egy kövön. Szürke köpenyt viselt, a szemeit eltakarta a kapucnija. Az egyik kezében egy sárga leveles faágot tartott, a másikban egy kést.

- Áh, megérkeztetek. Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte az öregember.

- Ismernünk kéne magát? – kérdezte Lauri.

- Nem. Nem. Ismerni nem – válaszolta az öreg.

- Na ide figyelj hapsikám, van valami közöd ahhoz, hogy mi itt vagyunk ebben a kibaszott erdőben? – kérdezte Rózsa. Lauri és Kirsten megdöbbenve nézte a nénit, és elvigyorodtak mind a ketten.

- Szép volt néni! – mondta Kirsten még mindig Lauriba kapaszkodva. Rózsa a lány felé biccentett, majd karba tett karral ismét az öregembert nézte.

- Margitka…

- Rózsa a nevem.

- Elnézést; Rózsika néni, sosem találkoztam meg ennyire heves nővel.

- Én nem heves vagyok, hanem ingerült.

Az öregember elmosolyodott.

- Hadd mutatkozzam be. A nevem Gill, és miattam vagytok ebben az erdőben, aminek az a neve: Mirash.

- Kurva jó, most sokkal okosabbak vagyunk – morogta Kirsten.

- Pszt, engem érdekel – mondta Lauri, aki imádja a misztikus dolgokat.

- Én azért születtem, hogy elkészítsek egy furulyát. Tudjátok mi az a Mandala? – kérdezte Gill.

- Ismerősen hangzik – mondta Kirsten.

- Nekem ugyan nem – vont vállat Rózsa.

- Mandala, Mandala. Az valamilyen meditációs kellék, nem? – gondolkozott Lauri.

- Helyes válasz. Nos, amikor Mirash élt, és egy varázsló megkérdezte tőle, hogy mi a Mandala, szegény srác azt mondta, hogy gyümölcs. A varázsló mérgében megteremtette ezt a hatalmas erdőt és Mirasht ide száműzte – mesélte Gill.

- Mirashról lett elnevezve az erdő? – kérdezte Kirsten.

- Igen. Mirash a hosszú idő alatt az erdő hatására széllé vált. De a varázslótól kapott egy lehetőséget. A földön következőnek születendő gyereket Mirash szélként magával hozhatta az erdőbe.

- Te voltál az a csecsemő? – kérdezte Rózsa.

- Én. A lehetőség, amit kapott, az volt, hogy a csecsemőnek 3 Mandala fának az ágából furulyát kell készítenie. Ám a Mandala mag lassan cseperedik fává. Várniuk kellett.

- Jesszusom… pont ma vettem észre a kertemben egy furcsa fát! – csapott a homlokára Rózsa.

- Én nem vettem észre, nem értek a fákhoz, és nem tűnt föl nekem semmi különös – vallotta be Kirsten.

- Nekem nincs is kertem! – szólalt meg Lauri.

- De a szomszédodnak a fája kezd a te kertedbe terjeszkedni – mondta Gill.

- Ha haza mentem első dolgom lesz kivágni onnan – morogta a fiú.

Kirsten Gill kezére meredt. Jobban megnézve nem is egy, hanem három faágat tartott a kezében.

- És az a három Mandala fa csak a mi kertjeinkben termett?

- Úgy van. Mirash szerzett nekem a három fáról egy-egy ágat, és titeket is elhozott. Mert csak akkor működik a dolog, ha az a bizonyos három ember is látja, hogy készül el a furulya – mondta Gill.

- Várjunk csak, miféle dolog? – kérdezte Rózsa.

- Ha elkészül a furulya és én megszólaltatom, Mirash szabad lesz, és ti is haza mehettek majd, hiszen nincs más feladatok, mint…

- Végig nézni, ahogy dolgozol? – vágott Rózsa az öreg szavába.

- Igen.

- Mintha egy népmesébe csöppentem volna – mondta Kirsten.

Gill elmosolyodott és munkához látott. Lauri, Kirsten és Rózsa vele szemben leült a fűbe és nézték, ahogyan az öreg a késsel bánik.

- Ha vége lesz ennek az egésznek, elhívsz engem moziba – jelentette ki Kirsten le sem véve a szemét Gillről.

- Én most Helsinkiben tartózkodom. És te? – kérdezte Lauri szintén az öregre meredve.

- Négy városnyira. Találkozunk a Monde előtt (Monde = egy mozi).

- Rendben – nevetett föl Lauri.

- Mi az?

- Nem fontos. Csak a helyzet olyan… tudod.

- Ja. Misztikus.

Gill felmutatta a három széppé faragott ágat, majd egy fűszállal összekötötte őket és a szájához emelte.

Kirsten ebben a pillanatban felült.

A lány az ágya mellett feküdt.

- Nem… nem… csak álmodtam… NEM!!!!! – s sírva fakadt. Csak az járt a fejében, hogy muszáj levegőznie. Papírt és tollat ragadott, majd tömören megírta az anyjának, hogy elment itthonról. Leszaladt a konyhába, a papírt a hűtőre tűzte és kiszaladt a házból. Miután bezárta a bejárati ajtót, meg sem állt a kapuig.

A kaputól két sarkot végig futott, majd megállt. A farzsebében matatott, de nem talált cigit.

- Hát persze, két hónapja szoktam le – suttogta a lány. Fellógott az előtte elhaladó busz végében és leült egy ülésre. Siralmasan maga elé meredt, és egyszerre gondolt mindenre és semmire.

- Hi! Megtudod mondani hány óra?- lépett Kirsten mellé egy 10 éves forma fiú.

- Nem, most keltem – mondta a lány hallkan.

- Te is? Akit az előbb megkérdeztem, ő is ezt mondta! – dühöngött a fiú és egy cigit vett elő a kabát zsebéből.

- Hol van az illető? – kerekedtek el hősnőnk szemei.

- Mögötted három székkel – vett elő a kissrác most egy öngyújtót is.

- Adod ide! Fiatal vagy még ehhez! – pattant föl Kirsten, és miután kikapta a srác kezéből a cigit oda szaladt az emlegetett illetőhöz. Az idegen mellett nem ült senki, ezért a lány lehuppant mellé.

- Nem ismerjük egymást? – kérdezte a lány. – Véletlenül nem egy nemrég szerzett barátom vagy?

Az idegen feltolta a szeméből a sapkáját és mélyzöld szemekkel a lányra nézett.

- Kirsten????

Kirsten felsikoltott örömében és megölelte Laurit.

- Tudtam! Tudtam! Nem rég ébredtem föl… tehát nem álom volt? – kérdezte a lány.

- Én is most keltem nem rég. Nem tudom, hogy mennyire volt álom, de ha az is volt, akkor ugyanazt álmodtuk – mondta Lauri. Ebben a pillanatban szállt le egy öregasszony a buszról. Lauri és Kirsten egyszerre nézett ki az ablakon. Rózsa néni volt az.

- Még áll a meghívás? – kérdezte Kirsten Laurira nézve.

- Ahogy mondod. Irány, a Monde! – mondta Lauri. Kirsten ráhajtotta a fejét a srác vállára.

- Te mond csak, te is akkor riadtál föl, amikor Gill készült a furulyába szólni? – kérdezte Lauri.

- Igen!

- Akkor ezt megbeszéltük. Varázslatos egy élményben volt részünk.

- Viccelsz? Én itt ülök a Nagy Lauri Rasmus mellett!

Lauri elmosolyodott. Némán utaztak tovább a mozi felé.

Vége

Huh, kész vagyok! Huh, de elálmosodtam! Megyek és…

Jeszusom!!!!!

A német tanár füzetét hoztam haza és…

Ráadásul egy férfi is… brrr… nem fog engem megérteni.