Finnország sok tehetséges bandának a kezdő lökés. Sokan úgy tartják, hogy fővárosa, Helsinki, pokolian jó hely, nem számít, hogy mennyire kicsi.

Egy, a híresebbik bandák közül a New Spailé utca 3 – as száma alatt gyűlt össze, hogy új dalokat írjanak.

A helységben négy huszonéves fiatal volt. Az egyikük, Lauri Ylönen, egy szintetizátor előtt ült, gitárral a kezében. Kócos haja szokás szerint csiklandozta a fülét, és ez nagyon idegesítette őt. Barátai mindig megmosolyogták Lauri igyekezetét, azaz, hogy ne nyavalyogjon, panaszkodjon, vagy rosszabb esetben hisztizzen.

Aki Marcus Hakala, két összetolt széken hevert. Mellette a dob állt, ami az ő zene kelléke és évek óta társa is. A dobverőket az ujjai közt pörgette, mint mindig, amikor szórakozottan a plafont leste.

- És most? – kérdezte Eero. Ő a sarokba ült egy zöld asztal mögött. Bal kezét az álló gitárjának a nyelén nyugtatta. Jobb kezében egy kulacsot szorított.

Pauli a könyökét a térdén tartotta. Ő a másik sarokban ült. Állát a kezébe temette. Így nézett föl a dossziék és az összefűzött lapok közül. Megigazította ritkán hordott szemüvegét.

- Azt hiszem neki kezdhetünk.

Aki nyújtózkodott, majd Laurira nézett. Lauri egy régi sláger dallamát pengette gitárján. Mind három barátja érdeklődően nézte őt. Lauri szeretett belemerülni a zenébe. A dal befejeztével elmosolyodott és maga mellé lógatta kezeit.

Pauliék nem szóltak semmit.

- Tudjátok, egész sokra vittük, nem igaz? – nézett Lauri Eerora, majd Akira és Paulira.

Pauli bólogatva merült vissza a félbe hagyott munkájába.

- Igen, valóban. Tulajdonképpen csak most gondolkozom el rajta igazán – mondta Aki és elkezdte masszírozni sajgó nyakát. Eero a fejét rázta.

- Na persze, csak minden bulin imádod hangoztatni, hogy mi vagyunk a Finn The Rasmus Lovagok – jegyezte meg megrovón Eero, mire Pauli felnevetett.

- Ugyan már! Nincs abban semmi rossz. Legalább érezhetjük, hogy különlegesek vagyunk – mondta Pauli és kedvesen nézett ki a szemüvege mögül.

- Szerintem minden ember különleges – tette le a földre a kulcsát Eero és összefonta maga előtt a karjait. Lauri elnézően lesett Eero felé.

- Igen ám – ült föl Aki – de nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a The Rasmusban dobol, gitározik, vagy éppenséggel énekel.

- Hát persze. Egyértelmű – tárta szét a karjait Lauri. Eero hátra tűrte a haját, majd a kezébe vette a gitárját.

- Nos, valakinek ötlete? – kérdezte.

Pauli a kezébe vett egy kottákkal tarkított lapot.

- Nézzétek mire bukkantam – nyújtotta át a hozzá legközelebb lévő emberhez, Akinak. A dobos vissza dőlt eredeti testhelyzetéhez és hümmögött.

- Nahát, az In the Shadows legelső vázlata!

- Hadd nézzem! – kérte Lauri és a kezével hátra nyúlt Akihoz. A dobos egy darabig kitért barátja keze elől, de aztán átengedte neki.

- Hehh – Lauri csak ennyit mondott és miután átfutotta a sorokat, Eeronak nyújtotta át. – Érdekel barátom?

Eero elfogadta a felé nyújtott lapot.

- Hol akadtatok rá? – kérdezte oldalra döntött fejjel.

Aki elvigyorodott.

- Ismered Paulit. Könyvelő ügyességgel tesz el mindent.

Pauli meghallotta a bókot és ülőtest helyzetből meghajolt, és egy újabb mappát vett föl maga mellől.

- Lauri, javult a helyes írásod – mondta Eero meglepődve.

Eero kivételével mindenki, beleértve még Lauri is fölnevetett.

- Most komolyan! – bizonygatta Eero, de látva a barátai vidámságát, fölsóhajtott.

Fél perc elteltével Lauriék letörölték nem létező örömkönnyeiket és csöndbe burkolóztak.

Eero tudta, hogy ma megint nem lesz gyakorlás.