Bittersweet

Lauri egy buszon ül. Szokás szerint sapka van a fején. Zöld szemei megakadtak egy fiún. Kicsit fáradt volt, ezért egy korlátba kapaszkodva állt fel a helyéről.

-Hello Billy!- köszönt a Tokio Hotel énekesének, aki megszeppenten nézett a mellette álló fiúra.

-Lauri a The Rasmusból?- kérdezte Billy, majd kezet ráztak.

-Figyuzz, amit az újságok írnak, az nem igaz. Nem vagyunk trónkövetelők!- mondta egy mosollyal Bill.

-Nyugi öcsi, tudom én.- mondta Lauri egy kacsintással, és leszállt a következő megállónál.

-Milyen jó fej!- mondta Bill. Lauri Akiékkal beszélt meg egy találkozót, hogy beszéljenek az új albumról. Egy haladt egy Pizzéria előtt. Még a szívverése is elállt. Egy lány ült bent az egyik asztalnál, egyedül. Sötétkék kabát volt rajta. A nyakán egy piros sál volt körbe tekerve. Szemei zölden csillogtak, szőke haja a háta közepét verte. Lauri nem tudta pontosan miért, de rögtön megtetszett neki a lány. Az ismeretlen is észrevette a fiút, így integetett neki.

-Huh.- mondta Lauri, és belépett az ajtón. A lányhoz lépett, aki rámosolygott.

-Lauri Ylönenhez van szerencsém?- kérdezte a lány és a sráccal kezet fogtak.

-Igen. És nekem kivel?- kérdezte Lauri, és elengedte a lány kezét.

-Ülj le mellém, unalmas itt egyedül lenni.- mondta a lány. Lauri helyet foglalt mellette.

-Az én nevem Elina.- mondta a lány. A páros rendelt egy családi Hawaii pizzát (mindketten éhesek voltak). Nagyon jókat beszélgettek. Miután kifizették az ebédjüket, Elina megszólalt.

-Nekem most mennem kell Lauri, ígérem még találkozunk!- mondta a lány egy kacsintással és elment. Lauri elfeküdt az asztalon, boldogan és kimerülten.

Elina sunyi módon mászkált este hatkor.

-Itt milyen hideg van!- mondta a lány reszketve. A Him énekese, Ville Valo egy lépcsőn ülve bambult az éjszakába. Elina megállt előtte.

-Szia!- köszönt a fiúnak, és leült mellé.

-Szia!- mondta Ville. Szinte elveszett a lány zöld szemeiben.

-Nem baj, hogy leültem?- kérdezte a lány.

-Nem, dehogyis! Az én nevem Ville, neked?- kérdezte a srác.  

-Elina. Miért ücsörögsz itt?- kérdezte a lány.

-Nagyon nyugtalan vagyok.- mondta Ville. A páros sokáig beszélgettek, még telefonszámot is cseréltek. Elina váratlanul felugrott, mert állítása szerint sietnie kell haza.

-Szia!- mondta a lány és elrohant.

-Vajon hol lakik?- tűnődött el Ville. Az ajtó felé vette az irányt, mikor eszébe jutott valaki. Egy fekete hajú lány, kinek a barna szemei vidámságot mutattak.

-Natali.- mondta a fiú, és eltörölt egy könnycseppet a szeme sarkából.

Reggel Lauri hamar kikelt az ágyból. Első dolga a zuhanyzás volt. Eszébe jutott Elina, és hogy hogyan magyarázkodott Akinak a késése miatt. Elmosolyodott, mert maga elé képzelte Aki főnökös arcát. És Elina gyönyörű mosolya is. És valaki másnak a mosolya is. A fejét a zuhanyzó falához vágta.

-Az a rohadt busz!- mondta. Könnyei nem látszódtak az arcába csapó víz miatt, de mi olvasók tudjuk, hogy sírt. Hajáról is csurgott a víz. Észre sem vette, hogy már legalább 20 perce áll a zuhany alatt. Így kiállt onnan, és fekete fürdőköpenyt vett magára. Felkapta a mobilját. Ugyanis Elina neki is megadta a telefonszámát.

-Szia Elina, én vagyok az Lauri! Mond, rá érsz ma megint találkozni velem? Nagyon jól éreztem tegnap magam. Paff, csak hét után? Nem, semmi baj. Rendben, a Spring utca sarkán fél nyolckor. Szia!- tette le a telefont a fiú. Lauri a homlokára csapott.

-Azt hiszem indulok a stúdióba!- mondta, és lázasan elkezdett készülődni. A srácnak nem volt az erősége a gyors öltözés és a reggelizés, ezért 20 perc után indult el.

Néhány utcával lejjebb…

Ville már régóta fent volt. Az erkélynél állt, és cigizett.

-Átkozott cigaretta!- mondta, és megint szívott a dohányból. Nem tudta, hogy mi vette rá erre a cselekedetre, de bement a házba és egy számot tárcsázta. Nem, mégsem. Már nagyon régen beszélt emberekkel telefonon, teljesen elszokott tőle. Tudta, hogy ez olyan hideg dolog, de inkább sms-t írt. Kinek? Naná, hogy Elinának. A válasz hihetetlenül gyorsan érkezett. Elina nagyon cseles lány, ugyanis fél nyolcra beszélte meg a találkozót a sráccal.

-Ez a lány egy angyal!- mondta Ville, és egy mosoly keretében visszament az erkélyre.

Lauri haza érve holt fáradt volt. De ezt nem akarta magának bevallani.

-Nyugi Lauri, nyugi!- mondogatta magának a srác. Miután csinált magának egy hatalmas pizzát (Ebben a történetben Lauri mindig Pizzát eszik -Az író) elindult a találkára. Hamar sötétedett, és a fiú megkönnyebbülésére senki sem mászkált házon kívül. A srác arcát kellemesen fújta a szél. Elérte a Spring utca sarkát. Mivel Elina nem volt még sehol (már 10 perce elmúlt fél nyolc), a fiú leült egy kerítés mellé. Sokáig nézte a mellette „álló” hatalmas nagy fát. Nagy meglepetésére visszakacsintott rá. Ville Valo állt ki az árnyékból, a fa árnyékából. Lauri felpattant. A két énekes már 3 éve nincsenek jóban. Egyikük sem tudták, hogyan köszönjenek egymásnak.

-Már rég láttalak.- mondta Ville, de nem volt kedvesség a hangjában.

-Túl régen.- mondta Lauri. A The Rasmus énekesében lezajlott a történet, a múlt. Régen nagyon jó barátok voltak Villevel. Később megjelent Natali. Gyönyörű lány volt. Fekete göndör haja és barna szeme vidámságot mutattak. Mindketten a lányba zúgtak. Lauri még folytatta volna a visszaemlékezést, de a „barátja” közbe szólt. Ugyanis ennek a múló emléknek van folytatása is.

-Ő rá gondolsz, igaz?- kérdezte Ville indulattól remegve, de Lauri hallotta a mérhetetlen szomorúságot is. A srác tett egy lépést Lau felé.

-Igen, Natalira.- mondta Lauri. A Him énekese behúzott neki. A fiú nem volt egy gyenge emberke, de ez az ütés váratlanul érte. Elterült a földön. Felkelhetett volna, de nem akart harcolni Villevel. Inkább elterült a földön és lehunyta a szemeit. Halk puffanást hallott. Kinyitotta a szemeit. Ville feküdt mellette. Ugyanis hátulról leütötték.

-Csodás, jobb nem is történhetne.- mondta Lauri, és hagyta, hogy magával ragadja a sötétség. Már csak a szemhéjait látta az énekes. Felébredt. De nem egy álomból. Egy koszos cellának a fallára volt szögelve, a másik sráccal együtt.

-Szervusz haver!- préselte ki magából a köszöntést nehezen Ville. Lauri azt hitte nem hall jól!

-Jól vagy?- kérdezte Lauri.

-Hát nem nagyon.- mondta a Him énekese.

-Legalább tudunk beszélgetni.- mondta Lauri. Ville elszakadt a valóságtól. Lepergett előtte a fájdalmas emlék, fájdalmas múlt. Natali végül Laurit választotta. Egyszer a páros pont Villeék törzshelye előtt haladt el. A srác a szerelmesek után futott, de a sarkon megállt. Szörnyű látvány terült elé. A lány az út közepén feküdt, mellette Lauri zokogott. Az autók nem tudták tovább menni, ugyanis egy busz terült el keresztben. Natali a helyszínen meghalt. Azóta nem beszélgettek egymással Laurival.

-Miért nem vigyáztál rá jobban?- kérdezte könyörtelenül Ville. Laurin látszódott, hogy ez a kérdés fájdalmasan esett neki. A fejük fölött egy rácsos ablakon egy macska nézett be.

-Közeledik!- nyávogta, majd elrohant.

-Ez beszélt?- kérdezte egymástól egyszerre a két fiú. A cella ajtón négyen léptek be. Egy szőke hajú lány, zöld ruhában, amit a földet söpörte és a haja piros tüskékkel kontyba volt csavarva. Mögötte egy másik lány jött. Vörös göndör haja az arcába csapódott úgy sietett, félénken mosolygott és kék szemei megnyugtatóak voltak. A másik kettő ember őrök voltak, teljesen felpáncélozva.

-Nahát, itt vannak az udvarlóim.- mondta mosolyogva Elina. De ez a mosoly nem volt kedves, inkább gúnyos.

-Elóra, itasd meg őket!- mondta Elina, azaz a valószínűleg Úrnő. A vörös lány először Villéhez sietett. A fiú szájához emelte a kulacsot, és a tekintetük találkozott. A lány elpirult, majd Laurihoz lépett. A srác a fejét rázta.

-Mi az, nem szereted a vizecskét?- kérdezte Elina.

-Ami tőled származik, abból nem kérek!- mondta Lauri.

-Rendben van! Csak legalább éjfélig bírd ki!- mondta Elina.

-Te mesélj nekik egy kicsit a végzetükről! Nekem mennem kell! Őrök! Indulás!- mondta Elina Elórának. Miután a hármas elhagyta a börtönt, Elóra a srácokhoz fordult.

-Mi lesz éjfélkor?- kérdezte Lauri.

-Csak éjfélkor működik a varázslat.- mondta a lány.

-Milyen varázslat?- kérdezte a Rasmus csóka.

-Éjfélkor táplálkozik a lelkekkel.- mondta Elóra.

-Elina Fúriafűz boszorkány?- kérdezte Ville. Lauri ezt szerette legjobban a srácban. Nagyon jártas ezekben a misztikus dolgokban.

-Igen. Az emberi lelkek erővel ruházzák őt fel. Ezért kelletek neki. Mindig a ti világotokban szokott járni, de csak most akadt megfelelő lényekre.- mondta Elóra.

-Nekem mennem kell, még látjuk egymást!- mondta a lány egy újabb félénk mosollyal.

-Megígéred?- kérdezte Ville.

-Igen!- mondta a lány és kiment a börtönből.

-Kedves lány.- mondta Ville.

-Aham.- mondta Lauri.

-Még nem válaszoltál.- mondta Ville. Ez után kínos csönd következett.

-Aznap nagyon vidám volt. Megígértem neki, hogy veszek neki valami új ruhát. Emlékszel, hogy mennyire imádta a színes pólókat?- kérdezte Lauri fátyolos szemmel, végül lecsordult egy könny az arcán.

-Igen.- mondta a Him énekese.

-Előre szaladt az úton, mert a túloldalon volt a bolt. A busz félre rántotta a kormányt. Már nem tudtam megmenteni!- mondta Lauri, és már nem bírta tovább zokogás nélkül. (A zuhanyzóban egy rohadt buszt említett meg- Az Író) Ville most látta másodszorra sírni a fiút.

-Lehetnék újra barátok?- kérdezte Ville. Lauri arca felragyogott, pontosabban a mosolya.

-Szeretném, Nataliért.- mondta Lauri. Valami hangos zaj ütötte meg a fejüket. Elóra jelent meg fejszével a kezében.

-Most jövök én!- mondta a lány és lesújtott a láncokra. A fiúk a földre hasaltak.

-Köszi!- mondta Ville és Lauri egyszerre.

-Nincs mit!- mondta a lány.

-Az ajtón nem szökhettek ki, legalább 6 őr figyeli a folyosót. Használjátok az ablakot.- mondta a lány.

-Rendben, add ide a fejszét!- mondta egy mosollyal Ville. Elóra átadta a fegyvert. Lauri bakot tartott, míg a barátja szétverte az ablak rácsait.

-Mász ki, utána húzz fel!- szólt neki Lauri. A Him énekese és Lauri egy domb tetején álltak.

-Nekem mennem kell!- mondta a lány és elrohant. Lauri elvette a fejszét a haverjától, majd elhajította.

-Béke párti vagyok.- mondta a fiú.

-Az jó!- mondta kacsintva Ville. A két fiú megborzongott. Valami a lábuknak dörgölődzött. Az a valami egy macska volt. A két fiú nagyon megijedt. Ville roszz ómennek tartja a fekete fehér macskákat, Lauri pedig allergiás rájuk.

-Gyertek, sietnünk kell! Elina bármikor megláthat minket!- mondta a cicus.

-Te beszélsz!- mondta Ville.

-Nem mondod! Gyerünk, futás!- mondta a macska. A hőseink szinte gurultak le a dombon. Lauri elbotlott a saját lábaiban, így egy bokorban kötött ki. A macska és Ville hozzá rohant.

-Jól vagy?- kérdezte a cica.

-Hasalni!- mondta Ville. A hármas lebuktak, és úgy néztek ki a levelek mögül.

-Várjatok meg!- mondta a macska, és a földes útra ugrott. Elina jelent meg, mellette 10 páncélos haladt.

-Te Tutanusz! Nem láttál két srácot erre jönni?- kérdezte Elina.

-Úrnőm, elfelejtette, hogy a fél szememre megvakultam?- kérdezte alázatosan a cicus és meghajolt.

-Eredj te dög! Sietős a dolgom!- mondta a lány és helyben hagyták a macskát. Miután hallótávolságra került a „mini sereg” Tutanusz megszólalt.

-K@pjál be!- mondta a macska és az énekesekhez sietett.

-Köszönjük Tutanusz!- mondta Ville.

-Szívesen.- mondta a cica.

-Hogyhogy nem vagyok rád allergiás?- kérdezte Lauri.

-Nem vagyok egy földi macskusz.- mondta az állat.

-Ismered őket?- kérdezte Ville.

-Persze, átmentem már a ti világotokba is. Az Átjárón keresztül.- mondta Tutanusz.

-A min?- kérdezte vissza Lauri.

-A Rozmaring erdő közepén van. Sietnünk kell, nálunk gyorsan telik az idő!- mondta a macska - És talán találkozunk azokkal a furcsa emberekkel is.

-Furcsa emberek?- kérdezte Ville.

-Igen, de most siessünk!- mondta a cica.

-Hallod ezt? Már egy macskára!- mondta Ville és Tutanusz után futottak.  De a hármas még így is tudott beszélgetni. Néha akadozva vagy fuldokolva, de ez nem számít. Egy erdő szélére futottak. A macska megállt.

-Kell levegő!- mondta és kifújta magát.

-Ne haragudj, hogy megkérdezem…- mondta Ville.

-Nem vagyok vak, egyik szememre sem.- mondta Tutanusz és tovább futottak. Észre sem vették, hogy az erdő nem teljesen üres. Ahogy futattak egyre beljebb, úgy lett valakinek a szemei egyre nagyobbak. Hisz ki gondolna arra, hogy egy levéltetű kémkedik?

10 perc múlva a kastélyban…

Elina nyugtalanul ült a trónon. Elóra jelent meg mellette.

-Hívtál testvér?- kérdezte Elóra.

-Csak mostohák vagyunk. Szerinted hogy szöktek meg a túszok?- kérdezte élesen Elina.

-Én nem tudom.- hazudta Elóra.

-Oh, tényleg? Nem hiszek neked, húgi!- mondta Elina.

-Most a húgocskád vagyok?- kérdezte némi gúnnyal a vörös hajú lány. Elina már arra készült, hogy torkon ragadja, mikor megjelent Pityu a tetű.

Elina pedig nem hagyhatta, hogy rossz híre legyen.

-Nos Pityu?- kérdezte Elina.

-A Rozmaring erdőbe futottak, Tutanusszal.- mondta a rovar.

-Hm, van számukra meglepetésem!- mondta Elina. Gyilkos pillantásokat vetett húgára.

-Te itt maradsz!- förmedt Elórára és elcsörtetett.

-Úrnőm, én kapok valami jutalmat?- kérdezte Pityu.

-Persze!- mondta Elina és a falhoz kente a kémet. A „végeredményt” egy képre nyomta.

-Ezt súrold le, amíg vissza nem térek!- mondta Elina a vörösnek és most már végleg elhagyta a tróntermet.

-Vipera!- mondta Elóra.

Az erdőben…

-Mi? Testvérek?- hökkent meg Ville.

-Bizony!- mondta Tutanusz.

-Nem mesélnél arról a 3 emberről?- kérdezte Lauri.

-Rendben. Az Úrnő nem tudta elvenni a lelküket, csak a hangjukat. Azóta tud csak beszélni, kiskorában a dajka megpróbálta megfojtani őt. Hatalmas trauma volt neki.- mondta a macska.

-Még szép, hogy gonosz lett.- mondta a Rasmus énekese.

-Azóta azok a zenészek az erdő közepén muzsikálnak megállás nélkül.- mondta a cica.

-Muzsikusok?- kérdezte Lauri. Egy nagy fánál három férfi zenélt. Csellósok.

-Az Apocalyptica!- mondta egyszerre a két fiú.

-Az a nevük?- kérdezte Tutanusz.

-Igen.- mondta Lauri.

-Hogy viszzük magunkkal őket?- kérdezte Ville.

-Mi lenne, ha ráfektetnénk őket a hangszereikre, és húznánk a csellókat a „nyakuknál” fogva?- ajánlotta Lauri.

-Okos gondolat, de hogyan dobjuk be őket majd az Átjáróba?- kérdezte Tutanusz.

-Miért, ez most a Sliders?- kérdezte Ville.

-Olyasmi.- mondta a macska.

-Ebben igazatok van, valahogy el kell őket vinni innen. Foglyunk hozzá!- mondta Tutanusz. A fiúk követve Lauri tervét nagy nehezen a hangszerükre fektették a csávókat. Persze kivették a kezükből a vonókat. Sajnos a kezük továbbra is rázkódott, valószínűleg még azt hitték, hogy zenélnek.

-Anyám, ezek milyen zombik!- mondta Ville, miközben a nedves fűvön húzták a csellókat.

-Kicsit nehezek a fiúk, Tutanusz, nem akarsz segíteni?- kérdezte Lauri a macskától, aki a vállán domborított.

-Nekem nincsenek ujjaim!- mondta a macsek.

-De ha bármi baj történne veletek, én itt maradok veletek!- mondta a cicus és arcon nyalta az énekest. 

-Ez kedves tőled. –mondta Ville. Az ég hirtelen beborult.

-Esni fog?- kérdezte Lauri.

-Nem hinném!- mondta Tutanusz. Elina jelent meg lovon, 30 emberrel

mögötte.

-Nocsak te macska! Még sem vagy annyira vak!- mondta a lány.

-Még szép, hogy nem!- mondta a cicus.

-Meg akartad őket szöktetni, ezért büntetés vár rád! Ti pedig vagy velem jöttök, vagy szembe száltok ellenünk!- mondta Elina és lepattant a lóról. Kivont karddal a fiúk felé tartott. Hirtelen baloldalról arcon csapták. Az Úrnő teljesen elképedt, az emberek is. Az ütő Elóra volt.

-Szembe szállunk veled!- mondta a vörös hajú lány. Kínos csönd következett. Ville csodálattal nézett az amazonra.

-Elkezdődött.- mondta a macska.

-Pontosan mi is?- kérdezte Lauri.

-Szóval így állunk Elóra! - mondta Elina.

-Miért nem nevezel húginak?- kérdezte a lány.

-Halgass! - mondta Elina és a testvérek elkezdték egymást tépni.

-Most már tudom. A harc. – mondta Lauri. Tutanusz Elina fejére ugrott, segítve Elórának. Közben a fiúk (persze ököllel) harcoltak a páncélosok ellen.

-Elég! ! ! ! ! – kiabált túl mindenkit Elina. Elóra vérző szájjal a fűben hevert, a macska Elina vállán csimpaszkodott, Lauriék pedig egy helyben álltak rajtuk kívül még négy pasas maradt talpon.

-Lauri! Találd ki hol jártam ma!- mondta az Úrnő és egy kristálygömböt vett elő. Az gömbben egy kék

fényecske cikázott fel, s alá.

-A pokolban voltam, ahol megkaptam egy lány lelkét! Tudod kiét?- kérdezte Elina.

-Értem a célzást, és tudom, hogy hazudsz!- mondta Lauri. Elina azt hitte nem hal jól.

-Hogy mi?- kérdezte kicsit flegmán.

-Natali sosem kerülne pokolba!- mondta Lauri. Nagy szél fújta meg az emberek arcát. Még az Apocalypticások is felkeltek, végre tudták magukat irányítani, és nem zenéltek a kezeik.

-Mi ez?- kérdezte Elina.

-Ez drága, az igazság szele! Lauri megtörte az átkot! Minden, ami úgy mond tiéd volt, vagy tettél, már nem létezik. A három zenész életre kelt, ugyanis valaki még nálad is akaratosabb, sőt átlát rajtad!- mondta szinte kacagva Elóra. Elina lehajolt hozzá, és előakarta kapni a kardját. De a szél kiverte a kezéből a gömböt, ami apró szilánkokra eset

esett. Mint egy láthatatlan sál tekerte volna körbe a gonoszokat. Hatalmas fény süvített a hősök arcába. Mire kinyitották a szemeiket, Lauri házának a padlóján feküdtek. Először a csellósok ültek fel.

-Itthon vagyunk!- mondta Pertu.

-Pontosabban nálam. – mondta Lauri mosolyogva

     -Ville és Elóra megcsókolták egymást.

-Szeretlek!- mondta Ville.

-Én is téged!- mondta Elóra. Ám Lauri mellett még valaki feküdt. Szög egyenes barna haja szinte csillogott a padlón, zöldes barna szemei gyönyörűek voltak. Szemüvege felcsúszott a homlokára.

-Tutanusz, te ember vagy!- mondta Lauri és megölelte a lányt.

-Istenem, mégis hogyan történhetett?- kérdezte Tutanusz.

-Biztos valami varázslat. Örülök, hogy újból látlak!- mondta a fiú. A lány arcon nyalta macska módjára.

                                          Vége!!!!